Megblogondultam!

Karácsonyra mindig társast kapok az idősebbik bátyámtól. Activity, Honfoglaló, Scrabble. Van, hogy könnyen megtanuljuk a szabályokat és gyakran játszunk az adott játékkal. Más játék olyan izgalmasnak tűnik, hogy addig olvassuk a játék leírását, amíg rá nem jövünk, hogy is kell szabályosan játszani, és sok gyakorlással akár nyerni is. És van, hogy a szabályok bonyolultak, ezért nem játszunk soha. Játékja,embere válogatja.

Az életben is van olyan játék, ami érdekel. Szerelemnek hívják. Nagyon sokszor vesztettem. Néha úgy, hogy nem is akartam játszani, mégis fájt a vereség. Máskor pedig bár nagyon szerettem a játékot, beláttam, hogy vesztenem kellett. Még sosem nyertem. De megtanultam méltósággal veszíteni. Most viszont- életemben először- nyerésre állok. Mert a játszótársam nem ellenem játszik- azt hiszem- hanem velem, értünk. És legfőképp, mert nem kockavetéssel döntünk a jövőről.

Más játékok könnyedén mennek. Alkalmazkodás, családban élés, élettől tanulás, emberi kapcsolatok. A játszmát olykor elveszítem, de mindíg újat kezdek. Mert élvezem ezeket a játékokat.

És van az a játék, amit két évvel ezelőtt a szekrény tetejére raktam, mert túl bonyolultnak tűnt. Azóta belepte a por, a figurák ilyesztrő arca ráncos lett, és így még gonoszabbnak tűnnek. A játéktábláról pedig több mező is hiányzik: ha az ember véletlenül rálép, mindent elveszíthet. És a szerencsekártyák? a jók elvesztek, már csak az "Egy körből kimaradsz!" kártyák vannak a dobozban. A kemény fedélen pedig az áll: "Mi leszel, ha nagy leszel?"

Vannak olyan szerencsések, akik egyszerűen megvásárolják a játékkal együtt a nyerési esélyeiket is: fizetős szakra mennek főiskolára vagy egyetemre, megveszik az időt, a tudást, a lehetőségeket.

Mások küzdenek, és végül sikert aratnak. Megint mások még többet küzdenek, de elbuknak.

És vannak olyanok, mint én. Azok, akik talán kapisgálják a játékszabályokat, de mégsem tudnak előrelépni. Nem látják az irányt, nem tudnak, nem mernek nagyot lépni. És a kocka sem az ő kezükben van. A célt látják. Az utat nem.

Most elő kell vennem ezt a problémát, leporolni, és újragondolni. Mert február 15- én újra felvételiznem kell. Talán a már elkezdett utat kellene követnem. Vagy merészen váltani. Könnyű, vagy mégis nehéz úton indulni el. Nem tudom.

Könnyelműen azt hittem, két év elég lesz arra, hogy tapasztalatok, gondolatok , ismerősök beszámolói útján megtudom a választ a Nagy Kérdésre. Talán egy élet sem lenne elég hozzá.

Jövő karácsonyra egy könnyebb játékot kérek. És persze válaszokat.