Szánom-bánom a késlekedést. Hiányzásom igazolásaképp megemlíteném, hogy pihentem, élménybeszámoltam a blogon kívül mindenféle eszközzel, feleseket öntözgettem a hátam mögé érettségire való koccintásokat követően (nem bírom a rövidet:P), dohogtam, rossz emlékeket idézgettem(én, a mazohista), féltem, hogy mi van, ha megbuktam vagy csak "szerény" eredménykével zárhatom ezt dörzspapíron pucér fenékkel végigült 8 (azaz nyolc) évet. Szóval tökre elfoglalt voltam:)
    Szombat: beg vagyok fázva, mikor, ha nem saját ballagás napján, ugyebár. Ofővel kihangosított mikrofonok kereszttüzében, első sorban fészkelődünk. Mindenki baromira meg van hatva. Nekem meg elkezd viszketni a tarkóm. Nem, nem vakarhatom meg. Nem lehet egy pedagógiai szaktekintély beszédének retorikai csúcspontján nyakat vakarni. Meg amúgy is rágörcsölt a kezem a csokorra. Egy kar mínusz. A másikat megint csak nem áshattam elő ofő karja alól. Nem is bírtam volna. Így maradt a csodás agykontroll. Neeeeeeemmmmmm vissssssszkeeeeeeeeet.........
Jó volt végülis, vagy mi is az elvárás ilyenkor....rossz...de valahogy mégsem éreztem azt a bizsergést, hogy hú, új élet kapuja, istenhozzád hű cimborák.....! Az a helyzet, hogy éhes voltam:) Étteremben mindenki ott volt aki (nekem) számít, próbáltam sokfelé szakadni. Meg sokszor kerülgetett az a nyomorúságos, börtönbe taszító érzés, hogy már csak egyet kell aludni, és elkezdődik egy nagyon fárasztó hét....Másnap este a helyzet súlya alatt pityeregve osztottam meg Kedvessel a bánatom. És mindenáron lettem volna már egy héttel később.
    Hétfő.Nem is izgulok. Pirítós, tea-csak módjával. Nem pisilni megyek, hanem....köhöm....érettségizni. Emelt magyar. Azért biztos rázós lesz. Hippilány szerint Ottlik Géza (gőze nincs, hogy ki ő, de mindig ott nyílt ki neki a könyv, és sokat nevetett az öreg arcberendezésén), Költőlány szerint pedig Babits lesz benne (megérzés- jobb nem firtatni). Azt gondoltam, hogy az idén 100 éves Nyugat lesz a téma, de olyan még sosenem volt, hogy szöveg, aztán az alapján kérdések mindenkiről. Azt gondoltam, vers lesz- egy nyugatostól. A kérdéssor által nekem lekevert pofon (40/kb15pont) után megnyitottam a dolgozatírásra rendkívüli mód alkalmas harmadik szememet, és farkasszemet néztem József Attilával és az ő különös tavaszábrázolásával. Borgest a metaforákról alkotott véleményével együtt elküldtem a francba a reflektálásban, végül pedig írtam egy legkevésbé sem feltűnő olvasói levelet. Remélem, belecsúszom az ötösbe. Jókora szégyen lenne, ha emel(e)tes tündérkeségem ellenére négyest írnék. Csorba esne a problémamegoldó készségemen:) Hogy sikerült? Nem tudom! Kedves jó vadidegen javító tanár szimbátiájára vagyok bízva. Érzem én, hogy mindjárt kirúgják alólam a kissámlit...
    Kedd. Ahogy mondani szokták: Kedd, semmi kedv.  Magaménak érzett tantárgyamon túl vagyok, természetellenes a folytatás. Témazáró előtti hangulat. Az eredmény is kb úgy várható. A szokásos hármaskám.... A tavalyi színötös matekzseniségem elhalványult Mogorváné mérhetetlen emberszeretete mellett. Sohasem fogom neki megbocsátani, hogy...hogy....nem tud tanítani, és ezt rajtunk gyakorolta így az utolsó évben. Jó is, mikor jönnek-mennek a tanárok, a diákok meg csak díszek a teremben vagy munkaeszközök vagy neveletlen kis senkik vagy nemtom. Egyébként jogos. Nem is létezem. Te, aki olvasol engem, Te Drága, csak hallucinálsz. Vagy még te sem létezel. Ez van.
    Szerda:Töri. Már röhögünk. Má' mindegy. Szopogatjuk csak a szőlőcukrot minden mindegy hangulatban. -Átnézted? -Hülye vagy?Nekem ez az uccsó.Tököm tele van már...-Dejó neked...Nekem még német...-Hú, az szar...Te, remélem Athén lesz az egyik kisesszé.Az a legkönnyebb-Nincs olyan szerencsénk:D -De nincs ám:P
Már rég nem is a töri a téma a teremben. Kivéve persze Majdnemminiszterelnököt, aki a körülötte ülőket vallatja a történelem érettségi lefolyásáról. Nagyhangúné Krit Ica igazgatóhelyettes néni még be is visz neki valami próbaérettségit, hogy lásson már szegény gyerek esszépárosítást segítő táblázatot. "El van ragadtatva a fiatalember":) Aztán végre, úgy 10perccel 8után leesik Vak Ond felügyelő tanárnak, hogy miért keresi mindenki épp az ő tekintetét. Hát persze hogy elfelejtette kiosztani nekünk a feladatlapokat... Azért végül megkaptuk és nekiestünk. Hát...remélem, nem szúrtam el nagyon...
     Csütörtök:angol érettségi- a többieknek. Én, mint cseppet sem büszke németes ülök otthon, szenvedek. Francért nem lehetek túl az egészen ma. Annyira jó vagyok ebből képtelen nyelvből, hogy még arról sincs fogalmam, mit kéne átnézni...
     Péntek: Bemászunk mi, a maradék. Táskás szem, kávészag, no izgalom. Jómagam is úgy cammogtam be, mint akinek a fogát húzzák. Tudtam, hogy az egész fájdalmas lesz, és gyors se. Közben még szünet is volt. Fantasztikus. Rugdosnak lefelé a szakadékba, de két ujjal kapaszkodjál lécci negyed órát, amíg kávéznak a rugdosók. Ígérik, pontosan érkeznek majd vissza. Kihasználtuk azt a kis időt- pisilésre. Nehogymá' a levélírás idejéből sétálgassunk! Arra persze kétszer annyi idő sem lett volna elég. Itt is érzem a jóindulat jelentősségét. Tanulom is szóbelire a bemutatkozást: Kérem, ne buktassanak meg, ígérem, soha többé nem beszélek németül, este 11előtt lefekszem, nem zabálok ennyit és rendszeresen takarítok-természetesen a tanárnőnél-, csak engedjen át! Kérem! Kb így óhajtom felépíteni a feleletemet. Persze ennél a tantárgynál is tisztán kirajzolódik a rémes eredményből az előtörténet. Elill Anna a finisben köszönt el, hangoztatván, milyen rossz neki. Én azt elhiszem (két nyelvet beszél anyanyelvi szinten- a magyart sajnos pont nem-biztos nem fogja megszedni magát, na mindegy....), de lehet, hogy azért egy "kicsit" nekünk is "kényelmetlen", hogy érettségire, nulla tudással magunkra maradunk. Sebaj! Csalódni csak szabad. Most már legalább soha többé nem látom őket. A szóbelit meg kibírom.
Hát ilyen hét volt. Mesébe illő fordulat, hogy vége lett. Kezdődik viszont egy újabb hét. Kopnak a gimnazistaszagú hetek, mint a szalagomról a felirat. Neeem, ha dörzsölöm, nem kopik. Csak magától....