HTML

Megblogondultam!

Szubjektívkodás és egyéb szöszmötölések:)

Friss topikok

Linkblog

2010.11.16. 19:44 Mirelittündér

Most megdögölsz Maaargit! avagy lehet eljön az uccsó

Én tegnapelőtt tudtam meg. Először sokkoló volt. Még másodszorra is. Aztán csak nem akartam tudomásul venni. Végül mégis el kellett fogadnom..... Igen, az én betegesen racionális páromat is bepalizták a majavilágvégével. Nem egyszerűen világvége. Sárga- fekete csíkos.

Az úgy történt, hogy egy kis csoport pénzügyi szaki összeült a hétvégén "lazulni". Hogy a sör volt sok, vagy a virsli, erről csak ködös emlékpuzzle-k maradtak. A lényeg, hogy tisztázatlan körülmények között hopp!, máris a csudálatos majavilágvége volt a téma.

A sok túlokos majom perceken belül már egy távirányító és három darab fogvájó pálcika összemechájával és a Noé hónaljszőréből vett déenessel a kezükben már fel is építették a harmadik véhá bárkáját. Gondolatban. Elvégre diplomás kőgazdászok, vagy mifene.

Lebilincselő volt hallgatni az élménybeszámolót. Imádok jókat nevetni összeesküvés elméleteken. Meg az arcon, amit visel az élőadó. Látszik, hogy komolyan veszi az összeesküvést. Meg hogy majd felhívja a mobiljáról a Dzsémszbondot, és azért biztos ami zicher, elemlámpával betmen jelet is villant az éjszakába.

Biztos kézzel nem teszek semmit az ilyen ügyekben, ugyanis ez nálunk családi hagyomány. Az arabok elfoglalják Pestet, a Fidesz lelkesen megmenti a világot a pusztulástól (csak segíteni akar, mint a Sport szeletes ember), létezik a Pokol, Kiszel Tünde szőrét rakják a kínai kajába, satöbbi. Unalmas lehetetlen baromság. De ez....ez mindenen túltesz.

De oké. Belemegyek a játékba. Itt a világnak a vége. E.

Először is az bosszant, hogy nincs hozzá kézikönyv. Vagy világvége.lap.hu. Tudom, most beírtad a keresőbe. De  amit találtál, számomra nem kielégítő. Másra gondolok. Inkább olyan "hogyan lejts végig az utcán a világvégét megelőző utolsó napon" félére.

Mert a legtöbünknek fogalma sincs, hogyan kell megismerkedni, élni, szeretni, kapcsolatot fenntartani, anélkül adni, hogy a határidőnaplónkat stírölve várnánk a viszonzást. És ami a legnehezebb: hogy hogyan kell elbúcsúzni. Elköszönni a szeretteinktől, a régi háztól, amelyben megtanultunk járni és lépni is, az érzésektől, amik oly sok mindenre motiváltak. És elköszönni ettől a különös, drága és titokzatos 3d- s stratégiai játéktól, amit a kitalált szereplők csak úgy hívnak, élet. Ami igazán nagyon kurvára fontos, meghatároz, befolyásol, ÉLTET, arra azt mondom, az ÉLETEM. Te vagy az Életem! ATánc/ a Foci/ a Karate/a kompresszorral guminő fújás az ÉLETEM! De mi van akkor, nem csak azt veszíted el, amiről így nyilatkozol? Mi van, ha vele együtt egy galaktikus méretű, szaros vécékagylón át lehúzzák az egész mocskos életed?! Nem csak a jó csajt/jó pasik a metróból, de a metrókocsit, a retkes aluljárót,a bajszos- gonosz bérletárusító dobozos nénit, mindent, amit eddig észre sem vettél, de még azt a talpadnyi betont is, amin addig azt hitted, hogy állsz!

Vajon mit lehet mondani a másiknak az utolsó napon?

Először azt mondanám, hogy mindent. Szeretlek, utállak, szeretlek, gyűlöllek, imádlak, köszönöm, köszönöm, köszönöm......! Másodszorra már nem ez lenne a tippem:)

Mindenki nagyon illedelmes lenne. "Köhöm....igazán jól áll ez a kalap kérlek...nemnem, neked jobban áll, kérlek...."

Még az utolsó napon lennénk elég tökösek ahhoz, amit egész életünkben féltünk megtenni vagy halogattunk. Tudod, mit mondana mindenki? Na de ahová megyünk, majd ott...ott biztosan adottak lesznek a körülmények, hogy őszinte legyek, hogy ne kerüljem a konfliktust, hogy megöleljem a szeretteimet, hogy adjak egy pohár vizet, hogy elkezdjek élni, hogy leszokjak bármiről, amitől eddig függtem...

Nem azt veri a JÓisten, Kedves Testvéreim, aki az Emeszpére szavaz. Nanem a töketlen szarfaszút.

A világvége nem szó szerinti dolog. Nem az internet fog meghalni meg a melegvíz. Hanem Te. Először mindig, amikor valamit elHALasztasz. Aztán amikor Te halsz el.

A "világ vége" ott van minden döntésünk előtt. Vagy után. Attól függően, hogy merre lépünk. És hogy egyáltalán merünk-e lépni.

Na ezt add össze Niburu!

Szólj hozzá!


A bejegyzés trackback címe:

https://sajatnezo.blog.hu/api/trackback/id/tr402453255

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása